Az édesség nyomában — San Daniele del Friuli
Nem lesz nehéz kitalálni, hogy a sonkáról is szó lesz, de San Daniele kétségtelenül egy kedves kisváros is, a Colle Massimo dombjára épülve, ahonnan tiszta időben egyszerre látszanak az Alpok és a friuli síkság — kicsi, de tartalmas történelmi belváros, benne a Guarneriana Könyvtárral, amely Olaszország egyik legrégebbike, s a mai napig hatszáz éves miniatúrás kéziratokat őriz.
De igaz, itt mindig a sonkára gondol az ember. Kisgyerekkorom óta emlékszem rá, amikor apám megvette: a parmai sonkával ellentétben itt nem vágták le a csülköt. Kicsit ijesztő volt, eleinte. Aztán megetted. Vége az ijedtségnek.
Talán régebbi, mint a sonka
1466-ban alapították, amikor Guarnerio d’Artegna kanonok a San Michele-templomnak adományozta összes kéziratos kódexét — az egész Friuli-Venezia Giulia egyik legrégebbi nyilvános könyvtára.
Belsejében egy 1740-ből származó, fából készült könyvtárszekrény őriz több mint hatszáz kéziratot és nyolcvannál is több ősnyomtatványt, gyakorlatilag érintetlenül évszázadok óta: köztük egy bizánci Bibliát, amelynek miniatúrái nyugati és keleti vonásokat ötvöznek, valamint egy értékes kódexet, amely Dante Poklát tartalmazza. A XVIII. században a gyűjtemény tovább gazdagodott Giusto Fontanini monsignore adományával, aki a mai napig látható famegoldású könyvtárszekrény felépítését is finanszírozta.
Nehéz elképzelni, hogy egy olyan kisvárosba érkezve, amelyet a világ szinte kizárólag a sonkájáról ismer, az ember az olasz humanizmus egyik legfontosabb könyvgyűjteménye előtt találja magát — mégis pontosan ez a helyzet: egy csendes kincs, amely a történelmi belváros utcái között lapul, alig néhány lépésre a sonkázóktól.
A rossz domb
Ha beírod egy keresőbe, hogy „Colle Massimo”, elsőként egy római golden retriever-tenyészet ugrik be — a hét domb híres városa. De itt, a Colle Massimón, szó sincs kutyákról: itt dobog a város szíve. A dombon áll a történelmi belváros, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik az Alpokra.
Tiszta napokon ugyanerről a sétányról egyszerre látszanak a hegyek és a tengerig futó friuli síkság — ritka látvány, amelyet kevesen várnának egy olyan falutól, amelyet szinte kizárólag a sonkájáról ismernek. A kicsi, összefogott belváros a San Michele Arcangelo-székesegyház köré simul, s a Via Roma macskaköves utcáin a régi paloták együtt élnek a sonkázókkal és a helyi bárokkal.
Bárhonnan a városból pár perc séta felérni, és megéri naplementekor menni: olyan látvány, amelyet látnotok kell, mert igazán soha senki nem tudná leírni.
Várak és keselyűk
Ragogna és tava (3 km San Danielétől)
Mindössze 3 km-re a ragognai vár egy, a Tagliamento fölé magasodó sziklafokon áll, gyökerei a VI. századig nyúlnak vissza. Innen a völgyre és a morénadombok félköríves tájára nyíló kilátás a vidék egyik legszebbike — s aki a közelmúlt története iránt is érdeklődik, itt talál nyomokat az 1917-es Tagliamento-csatából is, amelyet közvetlenül a caporettói vereség után éppen itt vívtak. A vár lábánál a kicsiny Ragogna-tó — a régió egyetlen morénák közötti tava — nyugodt sétát kínál, tökéletes a vonuló madarak megfigyeléséhez.
Cornino-tavi Természetvédelmi Terület (11 km San Danielétől)
Tizenegy kilométerre északra, a hegyek felé, a Cornino-tó zöldes-kék vize olyan meglepetést rejt, amelyre kevesen számítanak Friuliban: Olaszország egyik kevés stabil dögkeselyű-kolóniáját. Ezek a nagytestű ragadozó madarak, amelyek évtizedekkel ezelőtt majdnem eltűntek, ma ismét itt fészkelnek, s megfigyelhetők, ahogy a tavat körülvevő sziklafalak fölött köröznek. Ragognánál vadabb és csendesebb hely, azoknak ideális, akik a friuli természet igazibb arcát keresik.
Helyi tipp az utazáshoz: San Danielében, és mindenhol máshol is, a sonkát kézzel, késsel kellene szeletelni — de tudom, hogy ez nem egyszerű, tudom, ezért találták fel a szeletelőgépet. Érezni a különbséget? Talán, de vékonyra szelve, akár így, akár úgy, szinte magától elolvad a szájban. Azt azért elmondhatom, hogy sokan visszatértek a kézi szeleteléshez, és nem nehéz találni olyan helyet, ahol még mindig így csinálják.
Mellé egy pohár Ramandolo vagy Friulano — mindkettő ugyanazokról a dombokról származik, amelyek a várost körülölelik —, s ez már elég is ahhoz, hogy kiemelje a sonka édességét anélkül, hogy elnyomná azt. És ha igazán éhesek, ne álljanak meg az előételnél: itt a sonkát önálló fogásként is eszik, csak meleg kenyérrel, egy csepp olívaolajjal és savanyított zöldségekkel — és ez már önmagában is teljes étkezés.
Egy utolsó dolog: ha június végén járnak errefelé, ne hagyják ki az Aria di Festát, a kifejezetten a San Daniele-sonkának szentelt ünnepet — négy napon át az egész falu egyetlen hatalmas, megterített asztallá változik.
De ne hagyják, hogy a sonka becsapja önöket: a belvárosban nem hiányoznak azok az osteriák sem, ahol a többi friuli receptet is megkóstolhatják, a fricótól a cjarsonsig — San Daniele hosszabb megállót érdemel, mint amilyennek elsőre tűnik.