A külföldiek gyakran azt gondolják, hogy a ’60-as és ’90-es évek közötti olasz zene kimerül Toto Cutugno „L’Italiano”-jában, Al Bano és Romina Power párosában vagy a Ricchi e Poveri-ben. Szerencsére ez egyáltalán nem így van. Ez csupán a megszokott, előre csomagolt turistamenü, a határainkon túlra eljutott kereskedelmi kirakat. Egészen egyszerűen a Sanremo-i Fesztivál gyümölcse – mondhatni, a mérgezett gyümölcse.

1959-ben születtem, és abban a kiváltságban volt részem, hogy átélhettem az igazi olasz zenei forradalom aranykorát. Különösen a szabad rádiók (radio libere) korszakát: magam is vezettem egyet, és olyan zenéket sugároztunk, amelyek a nemzeti csatornákon aligha szólalhattak meg (ami egyébként a legtöbb nyugati országban közös probléma volt). Miközben a hivatalos fesztiválok a megszokott kliséket ismételgették, az autórádiókban, a kalózfrekvenciákon és a vidéki koncerteken egészen más energia áramlott.

Olaszország – lássuk be – nem a „Kacsatánc” (Il ballo del qua qua) volt, ami miatt mi, expatok – vagy legalábbis én – mélyen szégyelltük magunkat. Az olasz zene a nemzetközi színvonalú progressive rock, a tiszta rock és a cantautore (énekes-dalszerzői) kultúra bölcsője volt, olyan előadókkal, akik megnevettettek, megríkattak és szerelemre lobbantottak minket. Ez volt napjaink valódi életérzése.

Ezzel a rovattal egyszerűen lehetőséget szeretnék adni nektek olyan együttesek, énekesek és művészek felfedezésére, akik meghatározták az éveinket.

Szánj rá öt percet, tekerd fel a hangerőt, és fedezz fel egy olyan Olaszországot, amelyet még soha nem hallottál!

Ha van Spotify-fiókod, jelentkezz be: így a teljes számokat hallgathatod meg.