Gerace már jóval azelőtt látható, hogy az ember megérkezne hozzá. Egy csaknem ötszáz méter magas tufasziklán trónol, mögötte az Aspromonte vonulatai magasodnak, jóval lejjebb pedig a Jón-tenger terül el. Az út egyre feljebb kanyarog, szűkül, és egy ponton óhatatlanul felmerül a kérdés: miért döntött úgy valaki, hogy éppen idefent épít várost? A válasz — ahogy errefelé oly gyakran — a tenger felől érkezett: magasan lenni annyit jelentett, mint hamarabb észrevenni a közeledő veszélyt, és némi esélyt kapni arra, hogy észrevétlenek maradjanak.

A hagyomány szerint Geracénak egykor száz temploma volt. A száz talán leginkább csak egy jól hangzó, kerek szám a meséléshez, de elég belépni a történelmi központba, hogy megértsük a legenda gyökerét: harangtornyok, kolostorok, a lakóházak közé ékelődött apró kápolnák és mindenekelőtt egy hatalmas székesegyház, amely szinte aránytalanul nagy egy ekkora településhez. Itt bizánciak, normannok, svábok, Anjouk és aragóniaiak mind hagytak maguk után valamit, nem ritkán közvetlenül arra építkezve, amit az előttük járók hátrahagytak.

Gerace azonban nemcsak a műemlékeivel hat az emberre. A kővel kirakott szűk utcák, a házak közötti boltívek, a kapualjak mögött felsejlő belső udvarok és a völgyre nyíló állandó kilátópontok adják meg az igazi karakterét. Egyike azoknak a helyeknek, ahol érdemes legalább egy órára elfelejteni a kötelező látnivalók listáját, és egyszerűen csak elindulni a sikátorokban.

Előbb vagy utóbb úgyis mindenki a katedrális előtt köt ki. Ott pedig már nehéz lenne tovább bizonygatni, hogy a listára nincs szükség.