Maccarruni cu sugu i crapa

Maccaruni 'i Casa

Maccarruni cu sugu i crapa (Kézzel sodort tészta kecskeraguval)

A húzógépek, a tésztagépek és a szupermarketben vásárolt csomagolt tészta előtt Calabriában elég volt liszt, víz és egy vékony vasdarab.

A maccarruni cu sugu i crapa a Reggio vidékének egyik legrégibb tésztaétele. Először elkészítik a maccaruni ‘i casát: kis darabokat szakítanak le a durumbúzatésztából, egy vékony vas köré nyújtják, és a gyúródeszkán megforgatják. Miután kihúzzák a vasat, egy hosszú, szabálytalan, belül üreges tésztacső marad, amelyet kifejezetten azért készítenek így, hogy magába fogadja a szószt. Régen akár egy vékony növényi szárat is lehetett erre használni; ma elég egy kötőtű.

Falvanként változik a neve és néhány részlete, de a Reggio-vidéken az egyik legjellemzőbb párosítás a kecskeszósz. Bován még ma is élő helyi konyhai hagyomány: paradicsom, hagyma, bor, fűszernövények és hosszú órákon át lassan főtt hús. A végén reszelt ricotta salata kerül rá.

Nem nehéz tészta. Lassú tészta. És ez nem egészen ugyanaz.

Maccarruni cu sugu i crapa (Kézzel sodort tészta kecskeraguval)
A recept (4 főre)

A tésztához:

    • 600 g durum búzadara
    • kb. 300 ml langyos víz
    • só
    • egy vékony fémpálca (ferretto) vagy egy kötőtű

A kecskeszószhoz:

    • 1–1,2 kg kockára vágott kecskehús
    • 700–800 g passzírozott paradicsom
    • 2 fej hagyma
    • 1 bőséges pohár fehérbor
    • 2 babérlevél
    • petrezselyem
    • bazsalikom
    • 1 csípős paprika
    • extra szűz olívaolaj
    • só
    • reszelni való sós ricotta (ricotta salata)
Elkészítés:

A szósz: Egy nagy lábosban hevítsünk fel bőséges mennyiségű extra szűz olívaolajat, és erős lángon pirítsuk meg benne a kecskehúst minden oldalán szép aranybarnára. Adjuk hozzá a felszeletelt hagymát, és hagyjuk megpuhulni. Öntsük fel fehérborral, és hagyjuk, hogy az alkohol teljesen elpárologjon. Adjuk hozzá a passzírozott paradicsomot, a babérlevelet, a bazsalikomot, a petrezselymet, a csípős paprikát és egy csipet sót. Vegyük a lángot a legalacsonyabbra, fedjük le, és hagyjuk nagyon lassan főni körülbelül 3 órán át (ha az alja túlságosan kiszáradna, adjunk hozzá egy kevés forró vizet), amíg a hús nagyon puha, a szósz pedig sötét és sűrű nem lesz.

A tészta: Szórjuk a búzadarát a gyúródeszkára, fokozatosan adjuk hozzá az enyhén sós langyos vizet, és dolgozzuk össze, amíg szilárd, sima és rugalmas tésztát nem kapunk. Takarjuk le, és pihentessük legalább fél órát. Szakítsunk le kis darabokat, és formázzunk belőlük vékony hurkákat. Helyezzük a vasat mindegyik közepére, és tenyerünkkel forgassuk előre-hátra a gyúródeszkán: a tészta a vas köré nyúlik. Óvatosan húzzuk ki a vasat úgy, hogy a középső lyuk ne záródjon be, majd a maccarrunit egymástól távol tartva helyezzük egy enyhén belisztezett felületre. Éppen ez a vassal végzett munka adja a tészta jellegzetességét. Főzzük ki bőséges sós vízben. Pontos időt nem adnék meg: mivel kézzel készülnek, a vastagságuk változó, ezzel együtt a főzési idő is. Kóstoljuk. Szűrjük le, bőségesen forgassuk össze a szósszal, és a tetejére reszeljünk sós ricottát. A húst tálalhatjuk a tésztával együtt, vagy külön, azt követően.

A praktikus változat (Itt a jó hír!)

Itt a jó hír, hogy Magyarországon tényleg elkészíthetjük az eredeti tésztát: a durum búzadara és a víz nem jelent problémát. És nem kell speciális calabriai eszközt sem beszerezni: egy vékony, sima kötőtű tökéletesen megteszi.

Az igazi nehézség máshol van: a kecskehúsnál. Ha nem sikerül beszerezni, nem alakítanám át a receptet valami mássá, mintha az ugyanaz lenne. A maccaruni ‘i casát hagyományosan sertésragúval is készítik, tehát az egy hiteles calabriai alternatíva, nem egy külföld számára kitalált kompromisszum.

Ha nincs kedvük kézzel dolgozni a tésztával, a kész calabriai fileját megtalálják a shopunkban — ugyanaz a termék, csak géppel készítve a kézi ferretto helyett. Alternatívaként egy jó minőségű bucatini vagy bordázott maccheroni is jól megtartja a szószt, bár elveszik a kézi munka jellegzetes érdességét.

De ha találtok kecskehúst, azt használjátok. Három óra főzés után megértitek majd, miért nem sietett senki az Aspromontén.