Gambarie és az Aspromonte — Sűrű bükkösök alig egy órára a parttól
Évekkel ezelőtt Vancouverben dicsérték nekem a North Shore sípályáit, ahol a Csendes-óceánra és a város öblére nyíló kilátással lehet lesiklani. Nyár volt, mégis elmentem, és sí nélkül is megértettem, hogy ez hihetetlen élmény lehet. Nemrég, Calabriában, felfedeztem, hogy itt Szicíliára, az Etnára és az Eol-szigetekre nézve lehet síelni. És ez nem tegnap kezdődött: már az ötvenes évek óta. Ahogy velünk, olaszokkal gyakran megesik, Olaszországot mindig későn fedezzük fel — lustaságból, vagy talán csak figyelmetlenségből.
A hely neve Gambarie, körülbelül 1300 méteren, az Aspromonte szívében. A reggiói lakosok már a harmincas évektől feljártak ide, hogy meneküljenek a part kemencéjéből; később érkeztek a sípályák, a szállodák, egy sífelvonó — és ma az egyik legdélibb síterep a kontinentális Európában.
De az a pont, amiért igazán érdemes feljönni, még magasabban van. A Montalto, az Aspromonte legmagasabb csúcsa 1956 méteren, ahonnan a tekintet a Tirrén-tengertől az Ión-tengerig fut, a csúcson pedig ott áll Francesco Jerace Megváltó Krisztusa, amelyet 1901-ben állítottak ide az 1900-as szentévre — az egyike annak a húsz Krisztus-szobornak, amelyeket Olaszország a legmagasabb hegyeire helyezett el, amelyet többször is villámcsapás ért, és mindig újra felállítottak.
Cascate del Maesano — az Aspromonte rejtett vize
Aki csak a síelés és a kilátás miatt érkezik Gambarie-ba, lemarad egy meglepetésről, amely kicsit beljebb rejtőzik: egy patakról, amely eltűnik a völgyben, majd három egymást követő zuhatagban bukkan elő újra, mindegyiknél egy-egy sötét kőbe vájt medencével.
Autóval a Menta-gátig lehet eljutni. Onnantól az ösvény körülbelül két kilométeren át ereszkedik lefelé bükkösön és fenyvesen keresztül; egy ponton már inkább a víz zúgása vezet, mint a szem. Körülbelül egy órával érdemes számolni odafelé, és valamivel többel vissza.
Ez nem városi cipőben megtehető séta: néhány szakasz meredek, az utat pedig helyenként omlások és egyenetlen talaj nehezíti. Valódi túracipő kell tehát, és némi hegyi gyaloglási rutin.
A Cascate del Maesano három egymást követő vízesés, amelyek az Amendolea völgye felé zuhannak alá. A víz nyáron is jéghideg — 12–13 fok körüli —, de mindig akad, aki bemerészkedik a medencékbe, épp annyi időre, hogy elordítsa magát, és utána elmondhassa, hogy megtette.
A hely elég félreeső maradt ahhoz, hogy elrettentse a kényelmes turistákat.
És talán éppen ez mentette meg.
Gambarie erdei — amikor a fák között felbukkan a tenger
Gambarie-ban az erdő nem csupán a sípályák háttere: ez az igazi ok, amiért érdemes itt megállni idényen kívül is. Bükkösök, erdeifenyők és jegenyefenyők borítják az Aspromonte lejtőit, egyenes, magas törzsekkel, amelyek helyenként úgy zárják el a fényt, mint egy templomhajó oszlopai.
Szinte minden irányba indulnak ösvények, de a vizuális rövidzárlat akkor jön, amikor az erdő hirtelen megnyílik.
Addig a pillanatig az ember egy olyan erdőben sétál, amely akár az Appenninekben vagy az Alpokban is lehetne, aztán a fatörzsek között egyszer csak felbukkan a Messinai-szoros. Alatta apró kompok járnak, szemben a szicíliai part húzódik, és ha tiszta az idő, mögötte feltűnik az Etna, még távolabb pedig a Lipari-szigetek.
Ez az Aspromonte lényege: a láb a bükkfák között áll 1300 méteren, a tekintet pedig egyenesen a Földközi-tenger szívébe néz.
Az Aspromonte Nemzeti Park — túl az előítéleteken
Évtizedeken át Olaszország többi része számára az „Aspromonte” szó szinte egyfajta híradó-aláfestő zene volt: emberrablások, bujkáló bűnözők, bűnügyi krónika és áthatolhatatlan erdők. Aki soha nem járt ott, egy ellenséges, naptól kiégett kősivatagot képzelt maga elé. A valóság szinte az ellenkezője.
Az 1989-ben létrehozott, ma pedig UNESCO Világörökségi Geoparkként elismert Aspromonte Nemzeti Park egy ősi és meglepően zöld hegytömböt őriz, amely két tenger között emelkedik: bükkösök, fenyvesek, hegyi patakok, vízesések és világos kavicsú, széles folyammedrek húzódnak le az Ión- és a Tirrén-tenger felé.
Még a neve is megtéveszthet. Az egyik értelmezés szerint a görög àspros szóból ered, ami fehéret vagy fényeset jelent, a sziklák világos színére utalva. Ami évszázadokon át elszigeteltséget jelentett — nehezen járható hegyek, a legkitettebb partoktól távol épült falvak —, végül olyan környezeteket, nyelveket és hagyományokat is megőrzött, amelyek máshol már eltűntek.
Ma ugyanaz a hegy, amely egykor távol tartotta az embereket, most éppen az ok, amiért idejönnek.
Gyakorlati információk és útmutatók a látogatáshoz
Az Aspromonte Nemzeti Park igazgatóságának székhelye maga Gambarie, a Via Aurora 1. szám alatt.
A kirándulások megszervezéséhez a Park hivatalos honlapja térképeket, ösvényeket és útvonalakat, hivatalos túravezetőket, látogatóközpontokat, időjárás-előrejelzést és naprakész információkat kínál az utak járhatóságáról. Mielőtt a belső, eldugottabb területekre indulnánk, érdemes ránézni: az Aspromonte gyönyörű, de nem egy városi park.
Sok magashegyi útvonalhoz valódi túracipő és egy kis tapasztalat szükséges. A legelszigeteltebb ösvényekhez vagy a belső területek útjaihoz, főleg ha nem ismerik a vidéket, érdemesebb a Park hivatalos túravezetőire bízni magukat.
Hivatalos honlap: parconazionaleaspromonte.it
Helyi tipp az utazáshoz: Mint tudják, Olaszországban vagyunk, és a síelők már néhány éve nehézségekkel küzdenek a felvonók működése körül. Nem lepődöm meg rajta — ezért mielőtt síelni indulnának, érdemes előre ellenőrizni, hogy minden működik-e. (Facebook: Comune di Santo Stefano d’Aspromonte) Oppure web cam Gambarie.it
Gambarie-ba nemcsak síelni vagy nyáron a hűvösért érdemes felmenni: le is lehet ülni egy asztalhoz, ahol a hegyi konyhának semmi köze a part menti halételekhez.
A falu trattoriáiban és a magashegyi menedékházakban a vadhús és a környező erdőkben gyűjtött gomba a kötelező választás. A jelképes fogás a házi maccheroni al ferretto vaddisznóragúval, vagy a tagliatelle friss aspromontei vargányával. A húsos fogások közül a parázson sült kecske, a helyi kolbászok és a fekete sertés húsa uralkodik, mielőtt a magaslati legelőkön érlelt podolikai caciocavallo sajttal és a helyi gesztenyemézzel zárnánk.
Gyakorlati útitanács:
Reggio Calabriából a leggyorsabb út felfelé az SP7-es úton vezet, Gallicón át, de számoljanak bő háromnegyed órányi folyamatos kanyargással: alig több mint harminc kilométer alatt ezerháromszáz méter szintkülönbséget kell leküzdeni. A hőmérséklet-ugrás azonnali: nyáron könnyen 10–15 fokkal hűvösebb van, mint a parton, így egy pulóver vagy szélkabát még augusztus közepén is jól jön. Késő ősztől kora tavaszig a téli gumi vagy az autóban tartott hólánc nem csupán jó tanács, hanem törvényi kötelezettség és alapvető szükséglet.