Az álmok gyára - Ivrea
Ivrea egy kis város a Dora Baltea folyó partján, a Serra Morenica — Európa legmagasabb jégkori domborzatának — lábainál. Eddig semmi különös. De ami igazán egyedivé teszi, az nem a táj: hanem az Olivetti.
Az Olivetti számunkra írógépeket jelentett — szépeket, Olaszország legjobb tervezői által alkotottakat. Közülük is kiemelkedik a hordozható Lettera 22, amelyet a New York-i MoMA-ban is kiállítottak. Én is vettem egyet. Az Olivetti ráadásul bevezette a számítógépeket Olaszországba, és az első személyi számítógépeket is ők gyártották. És aztán, aztán ez már történelem — és nem is szép történelem. Keressék meg.
Adriano Olivetti nem csupán írógépeket épített. Egy humanista gyármodellt hozott létre: könyvtárakat, óvodákat, menzákat, munkásszállásokat, integrált szociális szolgáltatásokat. Nem filantrópia volt ez, hanem vízió — egy olyan vállalkozóé, aki meg volt győződve arról, hogy a haszon nem válhat el az ott dolgozók életminőségétől. Az ötvenes és hatvanas években Ivrea már egy páratlan és megismételhetetlen társadalmi laboratórium volt Olaszországban.
Ma az Olivetti ipari komplexum UNESCO Világörökség, „városi ipari tájként” elismerve — a világ azon kevés gyárai egyike, amelyek ilyen elismerésben részesültek. Látogatható, bejárható a Figini és Pollini által tervezett épületek között, és megérthetjük, milyen lehetett egy ipar, amely nem szégyellte, hogy lelke van.
Minden évben, a karnevál idején Ivrea átváltozik a híres Narancscsatára — Olaszország egyik legsajátosabb történelmi felvonulása, amelyen gyalogos csapatok harcolnak védett szekerek ellen, narancsokat hajigálva egymásra. Részt venni benne brutális és csodálatos egyszerte.
Laboratorio-Museo Tecnologicamente
Az egykori Olivetti öntödében ez a múzeum az Olivetti történetét tárgyiasítja — valódi tárgyakkal, retorika nélkül. Negyvenöt írógép-modell, a korai mechanikus gépektől a Lettera 22-ig és a Valentinéig.
Külön fejezetet érdemel a Lettera 22. 1950-ben tervezték — könnyű, hordozható, megbízható —, és hamarosan az egész világ íróinak, újságíróinak és értelmiségieinek írógépe lett. 1959-ben a New York-i MoMA beválogatta állandó ipari design gyűjteményébe: az egyik legritkább olasz tárgy, amely a világ legfontosabb designmúzeumába került. Nem véletlen, hogy én is vettem egyet.
És aztán a legfontosabb darab: a Programma 101, a történelem első kereskedelmi személyi számítógépe, amelyet az Olivetti 1966-ban mutatott be — tíz évvel az Apple 1 előtt. Egy egész terem van neki szentelve. Az egyik kurátor Gastone Garziera, az Olivetti egykori alkalmazottja és a Programma 101 egyik tervezője. Ha egy múzeumnak még élnek a szereplői, érdemes felkeresni.
A narancsok csatája
A farsang mindig is a felszabadulás és a túlzások időszaka volt, de ami Ivreában történik, azt nehéz megérteni. Három napon át, egészen húshagyókeddig, gyalogos csapatok harcolnak szekeres csapatokkal, narancsokat hajigálva egymásra — narancsok hatalmas mennyiségét. Gyalog a nép, dühösen a zsarnokra; a szekereken a testőrök. Egy piros sapka elméletileg semlegessé tesz, és elméletileg véd a dobásoktól. A narancsok valódiak és nehezek. A nap végén az utcák citrusfélékkel vannak borítva, a sürgősségi osztályok pedig sebesültekkel. Mégis, az elkövetkező évben mindenki ott van újra.
A legenda alapja a középkorra nyúlik vissza: egy Violetta nevű molnárlány fellázadt a helyi zsarnok ius primae noctisa ellen, megölte, és a népet lázadásra vezette. Az Ivreai Történelmi Karnevál több mint egy hónapig tart, január 6-án, Vízkeresztkor veszi kezdetét az első szertartásokkal. A csúcspont — a Narancscsata és a történelmi felvonulás — az utolsó három napra összpontosul, vasárnaptól húshagyókedd estig. Ne feledjék a piros sapkát.
Bársony
Biella (kb. 35 km-re Ivreától)
Camillo Benso, Cavour grófja nevezte Biellát „olasz Manchesternek” — és ez a párhuzam korántsem volt véletlen. Ahogyan az angol város a textilipari forradalom szinonimájává vált, úgy alakult Biella a XIX. században az olasz gyapjúipar dobogó szívévé: itt hozta be Pietro Sella 1817-ben Belgiumból az első Olaszországban valaha telepített mechanikus szövőgépeket, amivel elindult egy szakosodás, amelynek gyökerei ennél is sokkal mélyebbre nyúlnak.
A név első alkalommal 826-ban tűnik fel, „Bugella” formában, abban az okiratban, amellyel Jámbor Lajos császár Bosone grófnak adományozta a birtoklási jogot — de az eredet ennél is régebbi, kelta telepekre és virágzó római központra vezethető vissza. A X. században a vercelli püspökök erősítették meg a várost, részben a magyarok betörései ellen is; 1379-ben a Savoyai-ház fennhatósága alá került, ezzel évszázadokon át tartó kereskedelmi fejlődés vette kezdetét — már 1245-ben a városi statútumok szabályozták a gyapjúfeldolgozók és szövők munkáját, jóval a XIX. századi nagy iparosodás előtt.
Ezekből a századokból napjainkig fennmaradt a Szent János-keresztelőkápolna, román stílusú, nyolcszögletű alaprajzzal, a város egyik legrégebbi épülete; a Szent István-székesegyház, amelynek építését 1402-ben kezdték meg az 1399-es pestisjárvány idején az Oropai Madonnának tett fogadalom nyomán; valamint a Piazzo két középkori kapuja, a Porta d’Andorno és a Porta della Torrazza, az 1338-ban Lombardo della Torre püspök által emeltetett falak utolsó fennmaradt részei.
Ma Biella a luxustextil világ fővárosa — kasmír, merinó gyapjú, olyan szövetek, amelyek olyan emberek vállára kerülnek, akik nem nézik az árat. De amit kevés látogató keres, az a Piazzo: a modern város felett magasodó dombra kapaszkodó középkori városrész, amelyet egy 1885-ös fogaskerekű vasút köt össze az alsó várossal. Odafenn megállt az idő — árkádok, téglaépületek, csend. És néhány kilométerre az Oropa-szentély, az Alpok legnagyobb Mária-kegyhelye, 1180 méteres magasságban, erdők és hegyek között.
Helyi tipp az utazáshoz: Biella a textilen kívül komoly gasztronómiai hagyományokkal bír. A formaggi közül ne hagyják ki a Maccagnó-t, az egész tejből készült helyi tomát, és ha találják, a Tomino elettrico — friss sajtot olajban és pikáns paprikában érlelve, amelynek neve mindent elárul. Érdemes megkóstolni a Palettá-t is: gyógynövényekkel ízesített sertés lapockából készült, főzve tálalt helyi sonka, amelyet hagyományosan almamostárral fogyasztanak. A rizs meglepő főszereplője ennek a hegyvidéki konyhának: a Baraggia Biellese DOP rizs az egyik kevés olasz oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel rendelkező rizsfajta, amelyet Biellától északra, az agyagos fennsíkon termesztenek. Ebből a rizsből készül a ris an cagnùn — főtt rizs tomával és pirított vajjal keverve —, szegényes, egyszerű fogás, amelyet nehéz elfelejteni. Italra: a Bramaterra és a Lessona, Nebbiolo szőlőből készült helyi vörösborok kevéssé ismertek Olaszországon kívül, de megérdemelnek egy poharat. Érdekesség: a vermutot egy biellesi találta fel — ugyanaz a Carpano, akiről a torinói fejezetben már volt szó.